Trastevere. Reggel-napközben szinte még alszik. Késő délután kezd ébredezni és sötétedésig megtelik élettel. A Giancolo-dombra felkúszó keskeny macskaköves utcák a legváratlanabb pillanatban képesek kis levegőt venni a hirtelen feltáruló piazzákon. Bár a kis utcák is tele vannak éttermek teraszaival, de az élet igazán a tereken zajlik. A képek egy vacsorát követően, egy esti séta során készültek. Rossz ételt igazából sehol nem adtak elém itt, bár az olasz konyha és vendéglátás egyébként is a gyengéim közé tartozik. Viszont egy kellemes vacsora és közösen elfogyasztott üveg testes vörösbor után jól esett egy kis séta.

 

Különösebb téma nem hajtott a séta során, csak az éjszakai Trasteverét szerettem volna valahogy fotón visszaadni. A képek „előhívását” először színesen kezdtem, de a borítókép kivételével a színek nem voltak annyira karakteresek. Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve megnéztem a képeket monokróm és ebben a pillanatban valahogy számomra élettel telibbé váltak. A borítókép esetében valahogy a tér hangulata (és úgy önmagában a római piazza, mint egy már-már tapintható jelenség) fogott meg, még akkor is, ha maga a tér nem a legforgalmasabb, legizgalmasabb a környéken. A kis barokk templom melletti terasz ernyőinek ragyogása azonnal felkelti a látogató figyelmét. A másik két kép már a városrész forgalmasabb kis utcáin készült, de különösen az első az, ami számomra a város hangulatát visszaadja. Szűk kis utca, kitelepült terasszal, a vacsorájukat és esti beszélgetéseket élvező vendégekkel. Majd egyszer csak érkezik egy motoros. Nem gyorsan, járókelőket kerülgetve, a gyalogosokkal békésen együtt hömpölyögve a macskakövön.

Valahogy ez a türelem tapasztalataim szerint az egész városra jellemző, nappal is. Mondjuk egy jó tanács: a nem lámpás zebra előtt ne várj arra, hogy megállnak az autók. El kell indulni, szinte vakon. Hittel, hogy majd megállnak. És meg fognak. (Esetleg kreálnak maguknak egy újabb sávot és megkerülnek téged.)

Photographs: Balázs Bodó - ALL RIGHTS RESERVED. (20mm ISO3200 F2.8-4.0 1/50-1/100)

Trastevere. It is almost asleep in the morning and during the day. It begins to wake up in the late afternoon and from dusk becomes full of life. The narrow cobbled streets that climb Giancolo Hill are able to take a little breath in the suddenly unfolding piazzas at the most unexpected moments. Although the small streets are full of restaurant terraces, life really takes place in the squares. The pictures were taken after a dinner, during an evening walk. Bad food was never served to me anywhere here, although Italian cuisine and hospitality are among my weaknesses anyway. However, after a pleasant dinner and a bottle of full-bodied red wine, I enjoyed this short walk.

No particular subject drove me during the walk, I just wanted to capture Trastevere at night in photo. I first started “developing” the images in color, but with the exception of the cover image, the colors weren’t so characteristic. Then, guided by a sudden idea, I switched the images to monochrome and at that moment they somehow became fuller to me. In the case of the cover image, it somehow captured the atmosphere of the square (and the Roman piazza itself as an almost palpable phenomenon), even if the square itself is not the busiest, most exciting in the area. The sparkle of the terrace next to the small baroque church immediately catches the visitor's attention. The other two pictures have already been taken on the busier little streets of the district, but the first in particular is what gives me back the atmosphere of the neighborhood. Narrow little street, terrace of a random restaurant and guests enjoying their dinner and evening conversations. Then suddenly a biker arrives. Not quickly, avoiding passers-by, huddled peacefully along the cobblestones with pedestrians.

Somehow, in my experience, this patience is typical of the whole city, even during the day. Just a good piece of advice: don’t wait for cars to stop before a non-lantern crosswalk. You have to depart, almost blindly. Believing they will stop. And they will. (Although they may create another lane for themselves and bypass you.)