A két kép az első nap vége felé készült, az aznapi túra egyik utolsó célpontjaként. A Basilica dei Santi Ambrogio e Carlo al Corso kapcsán a magyarok számára Liszt Ferenc miatt ugyan van egy kis kötődés (a zeneszerző itt tartotta volna második házasságát 1861-ben), a templom építészettörténetileg viszont nem jelentős (Pietro da Cortona kupolája Michelangelo Szent Péter-kupoláját idézi).
Ami igazán először felkeltette az érdeklődésemet, az nem elsősorban a – korban teljesen általánosnak tekinthető – tér volt, hanem a kupola tamburján besütő délutáni napsütés és a templom sötét felületeinek kontrasztja volt. Bár a barokk tér alapvetően mozgásra épít, a főhajó húz az oltár és a négyezeti kupola irányába, de a fény játéka ezt itt különösen felerősítette, transzcendenssé tette. Annyira, hogy az első képen először észre sem vettem az egyik padsorban helyet foglaló hölgyet. Nem tudom, hogy imádkozni jött-e, esetleg őt is először csak a délutáni fényjáték fogta meg, de hosszabb időt töltött bent a templomban.
Sajnos a róla készült kép végül túl szűk rekesszel készült, így a kupola fényjátéka a háttér homályában talán már túlzottan el is tűnik, a kép valahogy a hétköznapiságával, egyszerűségével a hibái ellenére is azonnal a kedvenceim közé került.
Photographs: Balázs Bodó - ALL RIGHTS RESERVED. (20mm ISO100 F1.8-2.8 1/60-1/125)
The two pictures were taken towards the end of the first day, in one of the last target of the day's tour. Although the Hungarians have a little attachment to the Hungarians due to Ferenc Liszt (the composer would have kept his second marriage here in 1861), the church in an architectural point of view is not significant (the dome of Pietro da Cortona is modelled after Michelangelo’s San Pietro).
What really caught my eyes in the first place was not primarily the space – which was considered to be completely general –, but the contrast of the afternoon sunshine and the dark surfaces of the interior. Although the baroque architectural space is often based on movement, the nave pulls towards the altar and the dome, but the lighting particularly enhanced this force of movement here and made the interior transcendent. So much so that in my first picture I didn't even notice the lady in one of the benches. I don't know if she came to pray, or maybe she was only caught by the afternoon light at first, but she spent a longer time in the church.
Unfortunately, the picture of her was eventually taken with too shallow depth of field, so the incoming light in the background may vanish in significance. However this picture – despite its flaws – immediately became one of my favorites its everyday simplicity.