A Via del Quirinale-n két kicsi, de annál figyelemreméltóbb kis barokk templom is található: Bernini Basilica Sant’Andrea al Quirinale temploma és Borromini Chiesa di San Carlo alle Quatro Fontane temploma. A San Carlino-ban (ahogy utóbbit becézik a helyiek) először 2016-ban jártam, tavaly viszont mindössze egyszer sikerült bejutnom a templomba. De a szabálytalan kis saroktelekre épült templomocska már az első látogatásomkor megfogott és a két – sok szempontból összehasonlítható – épület közül messze ez tette a mélyebb benyomást bennem. Részletes elemzésbe nem szeretnék belemenni, akit érdekel, továbbra is tudom ajánlani Pogány Frigyes: Róma című könyvét.
Az utóbbi évben Borromini egy másik alkotásának felújítása kapcsán jártam többször a városban és bár a Palazzo Falconieri kapcsán a barokk mester „csak” egy jelentősebb átalakításban működött közre (aminek egy részét azóta már elbontották-átalakították), mégis érződik az a zsenialitás, akinek első (belső terek) és egyben utolsó (homlokzat) jelentős műve a San Carlino. A barokk stílus hallatán sokakban talán a rokokó túldíszítettsége vagy épp a falusi templomok egyszerűsége jut eszébe, holott a stílusra sokkal jellemzőbb ez a Borromini-épület. A díszítettség (Borrominire különösen jellemző módon) kimerül az architektúra mozgalmasságában és fény-árnyék játékában – az oltárt leszámítva majdnem minden kőszerű, egyszínű –, míg a konvex-konkáv felületekkel játszó elliptikus tér messze nem egyszerű, mozgást-szemlélődést kíván.
Ahogy a bevezetőben említettem, nem terveztem sok helyen és sokat fotózni, de a 20 mm adta lehetőségeket itt – feltéve persze, ha épp sikerül bejutni az épületbe – már az út előtt is szerettem volna kipróbálni. És végül nem csak a templom volt nyitva, hanem a kimondottan szűk kerengő is nyitva volt. A széles látószögű lencse ellenére viszont egyes fotók esetében a kis tér miatt még így is kisebb akrobata-mutatványokhoz kellett folyamodnom. Emellett a látogatás különleges élménye volt számomra az olasz vendégszeretet: a kerengőből visszafelé menet láttam, hogy a sekrestyében épp dolgozott valaki. Csak egy pillanatra akartam benézni a számomra addig még ismeretlen helyiségbe, amikor az illető észrevett, beinvitált, leültetett és kicsit beszélgetett a betévedő „turistával”.
Photographs: Balázs Bodó - ALL RIGHTS RESERVED. (20mm ISO400 F4.0 1/50-1/500)
Via del Quirinale is home to two small but really remarkable baroque churches: Bernini’s Basilica Sant’Andrea al Quirinale and Borromini’s Chiesa di San Carlo alle Quatro Fontane. I first visited San Carlino (as the latter is called by the locals) in 2016, but last year I only managed to get into the church once. The church, built on an irregular little corner plot, grabbed my attention on my very first visit, and from the two mentioned previously – which are comparable in many ways –, this made far deeper impression on me. I do not want to go into a detailed analysis.
In the last year I have visited the city several times due to the renovation of another work by Borromini, and although the Baroque master “only” was involved in a major transformation of the Palazzo Falconieri (part of his work has since been demolished or altered), the same genius is still present, whose first (interiors) and at the same time his last (facades) significant work is the San Carlino. Many might think the Baroque equals either the over-decoration of the Rococo or the simplicity of the village churches, although this Borromini building is much more characteristic of the style. The decoration (especially characteristical in Borromini’s works) is only present in the fluidity of the architecture and the playfullness of light and shadow – almost everything is stone-like, solid colors with the only emphasized exception of the altar –, while the elliptical space with alternating convex-concave surfaces is far from simple, it is oriented on discovery by movement.
As I mentioned in the introduction, I did not plan to take photographs in many locations or in great number, but I wanted to try the 20mm options here even before we departed – provided, of course, if we could just get into the building. And in the end, not only was the church open, but the specifically narrow cloister could be visited as well. However, despite the wide-angle lens, I still had to resort to smaller acrobatic stunts for some photos due to the smallness of the interior. In addition, this visit was a special experience for me about the Italian hospitality: on the way back from the cloister, I saw someone working in the sacristy. I only wanted to look into the room for a moment (which was unknown to me previously), when he noticed, invited, sat me down, and had a small conversation with the wandering “tourist”.